Tegnap este voltam Bródy Sándor darabjának főpróbáján a Nemzetiben.
Jelentem: érdemes volt, bár eredetileg olyan nagy előzetes reményeket nem tápláltam a produkció iránt.
Az első felvonásban a nézőnek az lehet az érzése, hogy provokálják (nem először és nem utoljára a Nemzetiben), ugyanis kellemes muzsikaszó mellett igazán lassan induló cselekményt szándékosan tovább lassítja a rendező azzal, hogy a civilben ücsörgő Molnár Piroskával a szövegben előforduló idegen szavak egy részének definícióját felolvastatja, sőt magyarázatokat is pl. a postaszolgálat működéséről. (Néhány további szó jelentését kivetítik.)
Vitatható, hogy ez kell-e, valószínűleg a cél az, hogy az akciófilmekhez szokott nézőt átállítsa egy másik tempóra. (És persze a fiatal nézőnek, akik a Nemzeti célközönsége elsősorban, nyilván fogalma sincs e szavak jelentéséről valóban.)
Tessék élvezni, hogy színházban ülhet! - 3 felvonás 2 szünettel.
Miután Molnár Piroska az, aki olvas - ezeket a szövegeket is élvezet hallgatni. (Miután neki mindössze két jelenetben van dolga a 3. felvonásban, de a szabályok szerint az előadás megkezdése előtt be kell érkeznie a színházba, az ő további hasznosítása célszerű is volt.
Én nem találtam unalmasnak a helyzetet, elfogadtam ezt a játékot.
Természetesen ez a megoldás mint elidegenítő effektus hat, de amint az előadásban a két főszereplő összetalálkozik, felizzik a levegő és ezt a sallangot az előadás ledobja magáról. A felolvasósdinak a mű férfi főszereplője vet véget (ifj. Nagy szerepében stílusosan Nagy Zsolt), aki minden mellékszereplőt kidob a színpadról és így M. Piroskának is mennie kell. Ezt a rendezői eszközt (néhány párbeszédet is leállított vele korábban Novák Eszter) ezek után elfelejti, és maradnak a színészek és a szituáció.
Az ilyen típusú darabok sikeressége végülis rendszerint azon múlik, hogy a néző tud-e azonosulni a szereplők valamelyikével, illetve azon is, hogy a mű központi szereplői között megszületik-e a az előadásban is a darab által előírt szerelem (v. egyéb intenzív érzés hitelesen van-e eljátszva) . Itt megszületett.
Jelen esetben én úgy éreztem, hogy ritka szerencsés előadását láthattam A tanítónőnek, amiben minden szerep jó gazdára talált. Nemcsak a főszereplők (az eddig még láthatatlan Szilágyi Csenge egyetemi hallgató a tanítónő maga, aki beváltja a rendezői és nézői reményeket is), de a kisebb szerepek megszemélyesítői is valóban teljes életet mutattak fel. Nem sikkasztották el a kántorlány szerelmét és tragédiáját (én nem szeretem túlságosan Mészáros Piroskát, de most el tudtam fogadni, sőt mintha jobb lenne idén, mint korábban), a tanító szerepében Hevér Gábor már szinte főszereplővé növekedett (legjobb mellékszereplő-díjat érzem, hogy kapni fog, vagy legalábbis kapnia kellene). Ifj. Nagy szűklátókörű szüleinek szerepében Molnár Piroska és Bodrogi Gyula talán a saját megszokott formájuknál is többet tudott nyújtani, ami méltatásnak elég is.
2013.márc.1.: azóta is műsoron van, de az egyik nehezebben eladható darab. Valószínű azért is, mert a főszereplők nem nagy nevek, illetve a nyögvenyelős-erőltetett kezdést nem biztos, hogy mindenki elfelejti az előadás végére. Lehet, hogy emiatt másokat nem izzít be. A jelen helyzetben persze ezt is eladják, de már csak havi egy van kitűzve. Jövőre nem maradhat, Vidnyánszky már kijelentette, hogy nem szereti.
